Az összes lakossági kérést elutasították- KT ülés 2017.04.20.

– De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezőirodában! –
– Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem őket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erőlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.
– De hiszen a tervek ki voltak állítva.
– Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam őket.
– Ott van a kiállítási részleg.
– Zseblámpával.
– Talán leszakadt a villanyvezeték.
– Meg a lépcső.
– Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?
– Ó, hogyne – felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap! „

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Szóval, ez egy általános önkormányzati eljárás, csak eddig még nem jött szembe. Mindig tanul az ember.

A testületi ülés fő témája a HÉSZ módosítás véleményezési szakaszba kerülése volt. Hiába kérte több száz lakos, hogy alapvető koncepcionális kérdések tisztázása után lenne érdemes egyáltalán nekiállni a HÉSZ módosításnak, hiába jeleztük, hogy a képviselő-testület ún. „teljes eljárás” rendje szerint indította a folyamatot, amelynek kellett volna lennie egy előzetes tájékoztatási szakaszának, ami nem volt, Küller János szerint nem történt eljárási hiba, még egy A4-es méretű cetli is előkerült, amelynek segítségével a lakosság anno tájékoztatva lett.

Megtudtuk azt is, hogy a Kálvária melletti erdő azért van a tervezetben erdőből fás mezőgazdasági területnek átminősítve, mert az erdőben nem lehet építkezni. A fás mezőgazdasági területre viszont az országos szabályozás szerint lehet, és ezzel az átminősítéssel megvédhetjük a várvölgyet. Logikus, ugye? Megtudtuk azt is, hogy aki a budai út mentén fekvő 1 ha-os földjén mezőgazdasági művelésbe kezd, az kárt okoz a falunak.

Alább megtekinthető a teljes ülés felvétele. Szórakoztató mozi a maga módján.