Civil élet Pilisborosjenőn – a 2097 Csoport Egyesület összefoglalója 2018 történéseiről, idei terveinkről

Hosszú idő telt el azóta, hogy 2017 elején a Várvölgy-beli építési telkek kialakításának terve kapcsán a pilisborosjenői lakosság jelentős része megmozdult, és tiltakozását fejezte ki a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) tervezett módosítása ellen. E megmozdulás kapcsán szerveződött meg a 2097 Csoport, amely 2017 év végétől törvényesen bejegyzett civil szervezet formájában tevékenykedik, így született meg a 2097 Csoport Egyesület. Első teljes, aktív évünket zártuk 2018 végén, ennek alkalmából néhány gondolat erejéig visszatekintünk az elmúlt év történéseire, és sorba vesszük eljövendő, idei évi terveinket is.

A patakmenti fák egy részét sikerült megmentenünk

2018 első hónapja rögtön dolgosan indult: az önkormányzat által 2017 decemberben megkötött patakrehabilitáció tervezői szerződése nyomán  január elején elkezdődött a falunkat keresztül szelő patak árvízvédelmi tervezése. Richter Flóra, aki már egyetemi tanulmányai során is foglalkozott a pilisborosjenői patak rendezésének kérdésével, egyeztetést kezdeményezett az önkormányzattal annak érdekében, hogy a tervezett beavatkozások környezet- és természetkímélő módon történjenek.  Első perctől fogva hangoztatta szakmai fenntartásait, ekkor még bízva abban, hogy a tervező együttműködésre  való nyitottsága egy valóban a közösség akaratát tükröző megoldás lehetőségét hordozza magában. Sajnos nem lett igaza.

Júniusban megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Budai út mentén olyan dróthálózott/kövezett medret terveztek, ami az adott szakaszon a patakmeder teljes növényzetének kiirtásával járt volna. Ez a megoldás nem csak a faluképet, de a patakmeder természeti állapotát is rombolja, lényegében vízelvezető árokká alakítva a sokszázéves természetes vízfolyást. Egyesületünk patakmentő akciót hirdetett, és a 2018. július 5-re szervezett – több mint 100 fős – bejelentett demonstárciót és patakbejárás után közösen petíciót adtunk át a képviselő testületnek. Az önkormányzat a petíciót figyelmen kívül hagyva, erővel vitte véghez elképzeléseit annak ellenére, hogy az egyesületünk által megkérdezett két neves vízügyi szakértő is felhívta a figyelmet a tervezett beavatkozások ökológiai problémáira. A petícióra a mai napig nem érkezett válasz, noha azt hivatalosan, iktatva adtuk le a hivatalban.

A megmozdulás ezzel együtt nem volt hiábavaló, mert a megnövekedett figyelemnek köszönhetően a munkálatok során valóban csak az elkerülhetetlen favágásokat vitték véghez. Fontos megjegyezni azt is, hogy végül nem az eredeti tervek szerinti V-alakú meder keresztmetszetű Reno-matracos mederrendezést végezték, hanem az annál lényegesen nagyobb zöld felületet hagyó U-keresztmetszetű Gabion-hálós kialakítás mellett döntöttek.

A patakmentő akció részeként önkéntesek részvételével kitakarítottuk a Fő utca mentén húzódó, a mederben felhalmozódott szeméttől teljesen eltömődött átereszt, jelezve az önkormányzat felé mind az  együttműködési szándékunkat, mind azt, hogy az áteresz rendszeres takarítására az eddigieknél lényegesen több időt, energiát kellene fordítani, ha a hatékony csapadékvíz elvezetést valóban komolyan gondoljuk. Hálásak vagyunk érte, hogy sokan eljöttek, vagy anyagilag támogatták az összegyűjtött szemét elszállíttatásának költségeit!

Közösségi fasorültetés a Várvölgy felé vezető út mentén

2018 elején kezdtük meg egy fasor ültetésének tervezését a Várvölgy felé vezető út mellé, ami május 5-én sikeresen meg is valósult 44 örökbefogadó család anyagi hozzájárulásának segítségével. Közös munkánk gyümölcseként immár 31 magas kőris és 2 ezüstlevelű hársfa szegélyezi a kedvelt kirándulóutat, melyet azóta az örökbefogadók és lelkes tűzoltók is rendszeresen locsoltak. A projektnek hamar híre ment, több híroldal is beszámolt a pilisborosjenői civil kezdeményezésről [1][2][3][4].

A sikerből lendületet merítve a faültetők mintegy 180.000 forintnyi felajánlásaiból pénzügyi alapot hoztunk létre Pilisborosjenő zöldterületeinek fejlesztéséért, s az önkormányzattal egyeztetve  további települészöldítési programon dolgozunk. A programot Tömöri Balázs koordinálja.

Jazz fesztivál a Mandelbrot pékség udvarában

A B52 Jazzfest szervezéséhez év elején  láttunk hozzá, Madaras Zoltán vezetésével, számos helyi jazz-kedvelő lakos támogatásával. A június 9-én a Mandelbrot udvarban tartott rendezvényen olyan országos hírű zenészek szórakoztattak bennünket, mint Tóth Viktor, vagy Az év fiatal jazz-zenésze verseny – 2018. verseny közönségdíjának a nyertese, Richter Ambrus.

A program részeként egy interaktív jazz-történeti előadást is meghallgathattunk, amely a helyi fiatalok által készített  csapolt sörrel és a finom Mandelbrot pizzával együtt sikerrel alapozta meg a koncertek jó hangulatát. A minifesztiválból nagy örömünkre rendszeres, havonta megrendezésre kerülő jazz-est sorozat nőtte ki magát, melynek a művelődési ház ad otthont. Természetesen 2019-ben ismét megszervezzük a B52 jazz fesztivált, melynek pontos időpontját hamarosan meg is hirdetjük.

Érdemi párbeszédet értelmetlen népszavazás helyett

Áprilisban derült ki, hogy az önkormányzat 2 millió forint költséggel járó helyi népszavazást ír ki a Várvölgy és környékének beépíthetőségével kapcsolatban. Sajnos azonban a népszavazásra bocsátott kérdés nem sikerült úgy megfogalmazni, hogy arra értelmes választ lehetett volna adni.
A népszavazással kapcsolatban több elemző- és a problémákat világosan megnevező véleménycikk is megjelent a 2097.hu-n, sőt egyesülettől független helyi lakosok is tiltakoztak a tervezett értelmetlen pénzpazarlás ellen.

A szavazás kapcsán videóinterjút készítettünk Solti András földtulajdonossal, aki a Várvölgy jelentős részének birtokosa, és a népszavazás apropójául szolgáló esetleges kártérítés kedvezményezettje. A riportból kiderült, hogy az önkormányzat eljárását ebben a formában ő is elhibázottnak tartotta, és maga is a közös gondolkodás és kompromisszumkeresés pártján áll.

Beszéljük meg inkább– ez az a gondolat, amit képviseltünk a szavazás kapcsán, és amely általánosságban is tükrözi azt a hozzáállást, amely véleményünk szerint kiutat jelenthet falunk számára az elmúlt két évtized konfliktusaiból. Jó érzés megtapasztalni azt, hogy ez a hozzáállás az itt élők jelentős részénél támogatásra talál!

A nyár közepén megtartott népszavazáson pontosan az előzetes várakozások szerinti eredmény született: a még pilisborosjenői léptékben is kirívóan alacsony részvételnek köszönhetően a szavazás érvénytelen lett, a leadott szavazatok alapján azonban világosan látszik, hogy a szavazók túlnyomó többsége elkötelezett a természeti környezetünk megóvása mellett.

Bízunk benne, hogy az elköltött milliók haszna legalább annyi volt, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk ennek belátásához.

“Szerintem a falunkban…” – kérdőíves felmérés Pilisborosjenő értékeiről, jelenéről és jövőjéről

Májusban útjára indítottuk Pilisborosjenő értékeiről és jövőjéről szóló átfogó kérdőívünket. A 449 kitöltött kérdőív egyértelműen megmutatta, hogy milyen Pilisborosjenőt szeretnénk mi, itt lakók.

Legfontosabb tanulságának könyvelhetjük el, hogy Pilisborosjenő – kérdőívünkre reagáló – aktív lakossága közel egységes nézeteket vall a falu jelenéről és jövőjéről, mely egyértelmű iránymutatásul szolgál mind a jelen, mind a jövőbeli faluvezetés számára.

A felmérés kapcsán kapott építő kritikák tanulságait leszűrve a jövőben rövidebb, kisebb témát felölelő kérdőívekben fogjuk az itt élők véleményét megkérdezni. Az őszinte visszajelzéseket ezúton is köszönjük!

Településfejlesztési koncepció – faluközösségünk jövőképe

Egyesületünk felkarolta a 2017-ben megkezdett, ám időközben elakadt településfejlesztési koncepció és stratégia kidolgozását [1][2][3][4][5], és Gauder Péter településfejlesztési szakértőt felkérve a kérdőív eredménye és az eddigi közös munka tanulsága alapján közös jövőkép tervező műhelyeket hirdetett.

Településfejlesztő műhely

Ennek gyümölcseként november folyamán ötször gyűltünk össze, hogy megalkossuk a közös jövőképetés sorra vegyük az eléréséhez szükséges lépéseket . A műhelymunkán szép számban képviseltették magukat a közügyek iránt érdeklődő helyi lakosok, az eredményes közös munka összefoglalását hamarosan nyilvánosságra hozzuk honlapunkon.

Mások kezdeményezéseihez is örömmel csatlakoztak tagjaink

Jenői Advent

Egymástól függetlenül, többekben is megfogalmazódott a gondolat, hogy saját, közös adventünk legyen. Az ötletből kiindulva oly sokan érezték magukénak a programot, hogy szinte önmagától egyre nagyobb csapat szerveződött, gyűltek az ötletek. Mindenki ott kapcsolódott, ahol tudott, ahol jól esett. Asztalokat épített, izzósorokat, eszközöket kölcsönzött, díszített, énekelt, mesélt, zenélt, sütött, főzött, fotózott, árukat készített és árusított.

A program kialakításánál fontos szempont volt, hogy ismerjük meg a helyi kézműveseket portékáikon keresztül, élvezzük a szintén helyiek által készített étkeket, italokat, és hogy szellemi táplálékot is nyújtsunk a betérőknek.

Ezért, az udvaron étkek, italok, árusok, népzenei és komolyzenei koncertek, kórusok, az épületben melegedő, adventi kézműves foglalkozások, mézeskalács sütés, mesesarok, beszélgetések és felnőtteknek szóló felolvasások zajlottak.

A jenői advent hozománya:

  • rengeteg köszönet, hála, mosolygó arc,
  • a meseolvasást folytatjuk egy mesekuckó kialakításával,
  • a jenői adventre összeállt amatőr kórus egyben maradt és tovább énekel rendszeresen,
  • a kézművesek tanfolyamokat, foglalkozásokat terveznek,
  • a felnőtt kultúrára vágyóknak is kialakulóban a folytatás, erről hamarosan..,
  • a befolyt jótékony bevételek nagyban hozzájárultak a támogatott szervezetek további munkájához
    • az első két hétvége – Családsegítő javára – 230.000 Ft
    • az utolsó hétvége az Nebuló Alapítvány javára – 229.000 Ft

A közösség részvétele minden várakozásunkat felülmúlta, átlagosan 300-350 fő vett részt mind a három szombaton, így a tapasztalatokból tanulva jövőre még több és még jobb rendezvényt, együttlétet szervezünk. A közösségben van az erőnk, ezt mindenki érezhette. Mindenki megtalálhatta a helyét ebben az adventben. Ha tényleg olyan jó volt, ahogy a visszajelzések mutatják, az azért lehetett, mert ennyi ember ugyanabban az irányban mozdult.

Buszmegálló- és kerítésfestés, zebra és közvilágítás

Az elmúlt év során több egyesületen kívüli kezdeményezés, a helyi lakosságot megmozgató akció is indult falunkban. A buszmegállók felújításában vagy az új épületbe költözött iskola kerítésének festésében egyaránt sokan részt vettek.

Nagyon jó volt látni azt is, hogy az iskola szülői (munka)közössége- látva a gyermekek biztonságát érintő komoly hiányosságokat – aktivitázálódott és határozott fellépéssel kezdeményezte a hiányzó közvilágítás és gyalogátkelőhely kialakítását. Ennek folytatásaként szülők egy kisebb csoportja az iskolavezetéssel és az önkormányzattal együttműködésben részt vett a gyalogátkelőhely és a közvilágítás kiépítésének előkészítésében, segítségképpen elvégezték a szükséges mérnöki, tervezési munkálatokat, ideiglenes világítást alakítottak ki az érintett területen.

Mindezt örömmel láttuk, és egyesületünk tagjai lehetőségük szerint igyekeztek is ezekben a kezdeményezésekben részt venni.  A jövőben is nagy örömmel támogatunk egyesületünkön kívüli hasznos és jó kezdeményezéseket – akár tanácsainkkal, szervezési kapacitással, tudásátadással, terjesztési segítségnyújtással vagy éppen aktív részvételünkkel.

Az éberség nem lankad

Mindeközben folyamatosan figyelemmel kísérjük az önkormányzat tevékenységét, kérdéseinkkel, javaslatainkkal segítve, hogy munkájuk minél inkább a közös javunkat szolgálja.  Az egyes üléseken készült videófelvételek közzététele és a fontosabb témákról írt elemző és véleménycikkek mind az átláthatóság javítását szolgálják.

Nem veszítjük szem elől a belterületbe vont fejlesztési területek ügyét sem. Sajnos ezen a “civilek elől elzárt területen” nagyon nehéz bármit is elérni, hiszen kizárólag a partvonalról történő bekiabálás lehetősége adott számunkra, a meccset nem mi játszuk.

Kívánatos volna, ha a mindenkori önkormányzat a településünk jövőbeni fejlődését alapvetően meghatározó, az itt lakók életét nagyban befolyásoló stratégiai döntésekbe szisztematikusan bevonná az itt élőket. Hiszen a jó fejlesztési stratégián és a helyi szellemi kapacitások bevonásának sikerességén múlik, hogy lesz-e elegendő iskola, óvoda, mennyi lesz az adónk, azt mennyire hatékonyan költjük el, milyen a közhangulat és úgy általában mennyire élhető településen fogunk élni 10-15 év múlva.

Ennek érdekében keressük az együttműködés lehetőségét az önkormányzattal, így az ősz során arra tettünk írásban javaslatot az önkormányzatnak, hogy a településfejlesztési koncepció és stratégia kidolgozását végezzük közösen, mégpedig úgy, hogy egy, a 2097 Csoport Egyesület és az önkormányzat által delegált 2-2 tagból álló testület koordinálja a munkát. Ezzel együtt felajánlottuk azt is, hogy a koncepció kidolgozásának költségeit is 50-50%-ban álljuk. Sajnos javaslatunkat elutasították azzal az indoklással, hogy az önkormányzat nem “kivételezhet” egy civil szervezettel sem. Az indoklás jogossága annyiban mindenképpen megkérdőjelezhető, hogy tudomásunk szerint Pilisborosjenőn jelenleg egy olyan civil szervezet van, amely évek óta szisztematikusan foglalkozik településfejlesztési kérdésekkel, és amelynek tagjai tagjai sokszáz óra társadalmi munkával és anyagi terhek vállalásával bizonyították elkötelezettségüket a tudatos, társadalmi bevonáson alapuló településfejlesztés mellett.

Az előttünk álló évről

Mozgalmas évet zártunk, ám még mozgalmasabb év elé nézünk!

Máris mögöttünk van a K5, vagyis a Kilenc Kevély Kör Karácsony Környékén, ami – nevével ellentétben – idén január 12-én zajlott le. A szervező Medveczki család olyan rendezvényre vágyott, ahol a  fizikai teljesítmény örömét és a csapatszellemet egyaránt átélhetik a résztvevők. Megfűszerezve baráti találkozásokkal, ahol az együtt túrázók jótékony célt is támogatnak adományaikkal: a helyi iskolát. Remélhetőleg a – nagy számban jelenlévő – fiatal generáció is továbbviszi majd a hagyományt, melyre idén az ország minden részéről érkeztek teljesítménytúrázók. A számok nyelvén: 427-en köröztünk, ebből kb. 200-an falubeliek, 50 gyerek az iskolából, pár tucat ember a környező kisebb településekről jött,  és még legalább 100 ember, aki valaki helybélinek az ismerőseként érkezett. Összesen 770 kört keringtünk, a legtöbbet teljesítő 12 kört tett meg. De mindenki kihozta magából a maximumot, akár a büfében volt önkéntes, akár valamelyik csapat tagjaként barangolt vagy netán zergeként futott szeretett hegyünkön, a Kevélyen.

2019-ben tovább folytatjuk a falu értékeinek, zöld területeinek megőrzésére, fejlesztésére tett erőfeszítéseinket. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk közösségünk építésére, közösségi és kulturális programok szervezésére. Más településeken megvalósult, sikeres projektek bemutatásával szeretnénk jó példákat közelebb hozni Pilisborosjenőhöz, segíteni és inspirálni a helyi közösségeket.

Idén is tervezünk faültetést, amihez pályázati támogatást is sikerült nyernünk. Lesz B52 Jazz Fest, rendszeres 2097 Klub, és tervezzük egy korábban nagy népszerűségnek örvendő helyi rendezvény újraélesztését is. Terveinknek legfeljebb kapacitásaink szabnak határt. Éppen ezért minél több segítséget kapunk az itt élőktől, annál több tervünket tudjuk megvalósítani. Aki Önök közül/közületek érez magában kellő elszántságot és kedvet, bátran keressen meg bennünket az egyesulet@2097.hu emailcímünkön, és azt is írja, meg, hogy milyen tevékenységünkbe tudna bekapcsolódni. Sok kicsi sokra megy, minden jelentkezésnek örülünk!

Hisszük, hogy egy erős és tudatos közösség alapjai jelen vannak Pilisborosjenőn. Hisszük, hogy lehet a falubeliekkel széles körben együttműködve és nem hatalmi pozícióból vezetni Pilisborosjenőt. Hisszük, hogy egy önkormányzat feladata a lakosság jelenleginél alázatosabb szolgálata.

Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy az Egyesület és a helyi közösség célja egy és ugyanaz: egy élhető, fejlett, ám falusias jellegét megtartó, a közösséget előtérbe helyező Pilisborosjenő megteremtése.