Riadó! „Kannibál ante portas!”

Kannibál a kapuk előtt!

Már nem is a kapuk előtt, hanem, ha Gergely György kedvenc meséjénél maradunk, akkor az éhes farkas már az ebédlőben ül, késsel és villával a kezében, és kéjesen vigyorogva várja, hogy a készséges személyzet felszolgálja neki a három kismalacból készült legfinomabb falatokat.

A hosszan érlelt malomdűlő szeletet, pikáns háziréti mártással, az egrivárvölgyi hússalátát, hosszúlére eresztve, a fenyőfákkal körített murvabányát, a teveszikla ropogóst, jól átsütve, és végül a kálvária dombot, Isten áldásával. És persze a képviselőfánkot, Borosjenő módra.

Az asztal már tálalva. Mint valódi kínai selyemterítő, úgy simul rá a gyűrődésmentes új településrendezési terv. A gondos vendéglátó keze nyoma mindenütt.

Már csak a három ostoba kismalacot kell győzködni. Nem tudják felfogni, hogy milyen jó lesz nekik, ha előkelő helyet foglalhatnak el egy pompás vacsorán. Ráadásul közvetlen kapcsolatba kerülhetnek egy ilyen kiváló személyiséggel, aki hamarosan az egész környék földesura lesz.

Ha mást nem, hát gondoljanak az unokáikra, legalább elméleti szinten. Ha lennének unokáik, azok milyen hálásan gondolnak majd önfeláldozásukra, amit a fejlődés érdekében hoztak.

Mert ugyebár fejlődni muszáj. És a fejlődésnek ára van, és azt valakiknek meg kell fizetni!

Sajnos ez nem mese. Valakik komolyan gondolják ezt az agyrémet.

  • Az egri vár völgyének beépítését.
  • Hangversenytermet a murvabányába.
  • A kálvária melletti kiserdő kiirtását.
  • Borosjenői Grinzinget.
  • Kötélpályát a Nagy-Kevélyre.
  • Úri negyedet a Teve sziklához.

De miből gondolják, hogy Borosjenő lakosai erre vágynak?

Megkérdeztek minket? De úgy igazából, nem egy falragasz erejéig. Vagy elég, ha a leendő földesúr erre éhezik? Meg a pénzre?

Ma, amikor egyébként a pénz úgy tipor el minden mást, mint egy úthenger, még van egy falu Budapest közvetlen közelében, amelynek van egy hatalmas és egyre ritkább előnye, a fekvése, és a környezete. A környezete, amelyet részben saját tesze-toszaságának is köszönhetően jórészt mindmáig sikerült megőriznie.

És akkor jön két-három képviselőnek, polgármesternek választott falubélink, meg néhány ingatlan spekuláns, és azt mondja, mától új világ lesz. Mert Ők majd megmentik a falut. Ha a lakók, meg a környezet belepusztul, akkor is.

De hát a falu én is vagyok, meg a másik háromezer ötszáz sorstársam.

Engem ilyen áron ne mentsenek meg! Én inkább továbbra is zötykölődök az egymásba érő kátyúkon, és amíg tudok, félreugrálok a sietős terepjárósok által felcsapott esővíz elől. De legyen lehetőségem kisétálni a Bárány sziklákhoz, vagy a Köves bércre, kilevegőztetni a fejem, ha helyi adó fizetésekor felmegy a pumpa a lenyúlt adó nagysága miatt, aminek semmi nyomát nem látom a faluban.

Én nem kérek az effajta fejlődésből. Arról már nem is beszélve, hogy 2000 környékén, amikor valóban széles körben átbeszéltük, hogy a többség milyen jövőt szán a falunak, akkor erről a rémálomról szó sem volt.

Az ellen pedig a leghatározottabban tiltakozok, hogy az Egri vár és a természetvédelmi területek felé bárkinek eszébe jusson épületekkel és betonutakkal terjeszkedni. Mert ahol ma egy fabódét felállítanak, ott tíz év múlva lakótelep lesz.

El a kezekkel a még háborítatlan környezetünktől! Ha pedig a kérő szó nem elég, akkor, ahogy a mesében, forró vizet a kopaszra!

Tanulság.

Hannibál ante portas. Az eredeti kiáltás ugye akkor hangzott el, amikor Hannibál felvonult seregével Róma kapui elé. A rómaiak azonban összefogtak, és felállítottak két légiót, és elszántan a falakra vonultak, visszautasítva a város feladását.

Hannibál pedig jobbnak látta, ha elhúzza a csíkot. Mert csak látszólag volt Ő az erősebb.

Pálinkás Miklós,

Budai út 24.